A Reformátusok
Az első betelepülőknek mintegy negyed része volt református vallású. A kezdetektől 1728-ig, az evangélikus gyülekezettel együtt tartották istentiszteleteiket, lelkészük nem, de tanítójuk volt. A kereszteléseket a pataji református lelkész végezte.
A XVIII. Század végére annyira megerősödött a református közösség, hogy a felekezeti tagok gyermekeinek az oktatásra iskolatermet bérelt. 1790-ben már saját háza volt az egyháznak az ún. „hátsó utcában” (’Hinnrkass’) a régi Ráday utcában. Ott lakott a gyülekezet vezetője (praceptor) és tanterme hétköznapokon tanításnak, ünnepeken az istentisztelet tartásának adott helyet. Harang hiányában a harangozó 1892-ig csengettyűvel jelezte az istentisztelet kezdetét.
Az első békés évtized után a reformátusok is megpróbáltak saját lelkészt alkalmazni, azonban a hívők kis száma miatt, annak fenntartása nem sikerült, de ez időtől számíthatjuk különválásukat.
A kis számú református család, ragaszkodva vallásához, hol a solti, hol a pataji református lelkész szolgálatát vette igénybe.
A nyelvi különbözőség miatt azonban a hartai evangélikus lelkész segítségére is szükségük volt.
A hívek száma gyors ütemben nőtt, 1836-ban önállóságot kapott az addig, a pataji egyház filiájához tartozó hartai református lelkészség, anyaegyház lett. Az 1842-es Almanach szerint a 630 főre szaporodott gyülekezetben már 48 gyermek tanult. V. Ferdinánd király uralkodása alatt szerzett templomépítési engedélyt a közösség. Ráday földesúr a mai Templom utcában lévő telkét adta hozzá.
Az 1862-es nagy tűzvészben a zsindelytetős református templom és a nádtetős parókia is leégett. Elpusztultak a református egyház anyakönyvei és irattára.
Az újjáépítés után, 1878-ban vásárolta a templom az orgonáját, amelyet 1940-ben a dunaszentbenedeki gyülekezet megvásárolt. Ebben az évben került sor a templombelső felújítására.
A református hívek nemzetiségi hovatartozásának megoszlását mutatja az alábbi incidens megoldása: „Draskovics Zsigmond a nép megkérdezése és beleegyezése nélkül szokásba hozott istentiszteleteket kezdeményezett.” Panaszolták a presbiterek 1908-ban a közösség tagjai úgy határoztak, hogy ezen túl minden délelőtti istentisztelet német nyelvű legyen, „magyar nyelvű minden két hónapban egyszer, vasárnap délután tartassék.”
1909-ben az iskolaszék kérése is az volt, hogy a Draskovics tiszteletes idejében bevezetett alsó négy osztályban folyó magyar nyelvű oktatás helyett németül tanítsák a vallástant. Az oktatási igény növekedésével arányosan, 1913-ban új két tantermes református iskolát építettek.
Az első világháború idején elvitték a két kis harangot, míg az evangélikusoktól a nagyot. Ezt követően közösen harangoztak.
A II. világháború után nőtt a reformátusok száma, Garammentéről érkező betelepített református magyarok elmélyített vallási hitet hoztak magukkal.
A reformátusok kopjafái
A helyi asztalos mesterek jelentős népi iparművészeti alkotásai. Használatuk az 1940-es években szűnt meg. Egy fejfa 100-150 cm magas, 12-17 cm átmérőjű, általában kék színűre festett, egyszerű faragással készített oszlop. Előoldalának a sarokrésze szolgál a feliratozásra.
A tulipános fejű kopjafa tulipánja közepébe sima- (öregasszony számára), cifrázott korongot (öreg ember sírjára) és babszemű figurát (fiatalok esetén) illesztettek. A tulipán minta főleg fiataloknak a sírján, a törzsön is megismétlődik. A háztetős kopjafák fejrésze egyforma, csak a sarok elhelyezése utal az eltemetett korára (időseknél fenn, fiatalnál középen, gyereknél lenn található).
A Templom utca legrégebbi épülete az evangélikus templom. A protestáns vallású Ráday Pál földesúr evangélikus és református németekkel telepítette be hartai birtokát.
Az első evangélikus templomot, a szerződés szerinti engedély értelmében hamarosan felépítette a gyülekezet. Az egyszerű, torony nélküli imaház vályogból készült. A kezdetektől 1728-ig, a reformátusok számára a közös istentisztelet helyszínéül szolgált. Harang hiányában csengettyűvel, illetve kolomppal jelezték a hívőknek az egyházi gyülekezés időpontját.
Bár 1733-34-ben a hívek adományából tatarozták az imaházat, annak falai 1758-ra megrepedeztek, faszerkezete elkorhadt.
A földesúrnak az új lakókkal kötött szerződése az együttélésre vonatkozó „ Regulákat Parantsolatokat” is tartalmazott. A földesúr a kor fenyítőeszközeivel küzdött a felekezeti viszálykodás ellen: „6. Aki vallási ügyekben szükségtelen viszályt kelt, fizessen az egyháznak 6 guldent vagy szenvedjen el 100 botütést.”. Szigorú erkölcsi normákat követelt meg: „4. Aki szent vasárnap a kocsmába megy és ott prédikáció előtt iszákoskodik, 1 forintra vagy 30 botütésre büntessék.”. Regulái tiltották a tolvajkodást, a paráznaságot, a verekedést, a rágalmazást, az átkozódást, a vasárnapi és ünnepi munkát. „5. Akit házasságtörésen érnek, vigyék fogságba,…”. Megparancsolta a vasárnapi prédikációk hallgatását, a lelkipásztorok megbecsülését és a vallási engedelmességet.
Az új épület költségeinek az előteremtésére a gyülekezet küldöttei az ország különböző evangélikus küldötteihez fordultak segítségért. Gróf Klobusiczky Ferenc kalocsai érsek építési engedélyével 1759-ben felépült az új, méreteiben a régivel megegyező -7,6*19 m2 alapterületű, 2,85 méter belmagasságú, majd 1 m vastag falú- imaház. A torony nélküli épület falai még mindig vályogból és fából készültek. Mellé egy új paplakot is emeltek.
1784-ig Kis-Hartára jártak istentiszteletre a többnyire hartai származású vadkerti német evangélikusok is, ugyanis templomukat 1766-ban az érsek utasítására a katolikusok lerombolták. 
Az 1781-ben kiadott „Türelmi rendelet” engedélyezte a protestánsok számára is a templomépítést, azzal a megkötéssel, hogy az nem lehet a település frekventált helyén, vagy csak olyan belső udvarban, ahol nem kelt feltűnést és nem építhetnek hozzá tornyot. II. Lipót király azonban megszüntette az evangélikusok templomépítésének még fennálló korlátozásait.
A népesség számának gyarapodásával hamarosan kicsinek bizonyult a Duna áradásaitól gyakran veszélyeztetett épület.
A hartai evangélikus közösség 1788-ban kapott engedélyt a Tetétlenen birtokos Földváry családtól arra, hogy a földbirtokán lévő Árpád-kori templomrom kőanyagát felhasználója egy szilárd anyagú új templom építéséhez.
A belső berendezés jelentősebb részei: az oltár, a szószék, az orgonaház copfstílusúak. Szószék oltára az oldalbejárattal szemben helyezkedik el. A Jézus feltámadását ábrázoló oltárkép a templom fennállásának 100 éves évfordulójára készült.
A klasszicizáló későbarokk stílusú evangélikus templom, 1791-98 között épült adományokból és rendkívüli adókivetésekből, valamint segélyekből. A hívők önkéntes munkáikkal vettek részt az éveken át tartó építkezésben. A tetétleni köveket a templom aljaiba építették be, falait égetett téglából emelték.
A templom méretei az előzőeknek kétszerese: 30,72 m, szélessége 13,44 m, külső falmagassága 11,52 m.
A lakosság számának növekedésével azonban hamarosan ez a templom is kicsinek bizonyult.
Az 1846-os lelkészi jelentés tudósít az alábbiakról: ”vasárnaponként és ünnepnapokon nem férnek el a hívek, sokan nem kapnak ülőhelyet a templomban.”
A templom felállításának 100. évfordulója alkalmával folytatott külső és belső felújítás során öntöttvasra cserélték a korhadásnak indult fakorlátot, átalakították az oltárt, ekkor kapta a hit, a remény, a szeretet jelképeit, a keresztet, a horgonyt és a szívet.
Az oltártérbe helyezett vörösmárvány keresztelőmedence helyi hívő adománya. A főbejárat ajtaja fölé helyezték a protestáns vallás gyakorlását segítő uralkodók (II. József, II. Lipót és II. Ferenc) 1798-ban készített emléktábláját. Új kőburkolatokra cserélték a templom padlózatát és kőlépcsőket alakítottak ki. A templom teljes külső és belső festése koronázta a felújítást, úrvacsora edénnyel, gyertyatartókkal és csillárral gazdagodott a gyülekezet. Az 1896-os millenniumi ünnepségek emlékére az evangélikus templom köré hársfákat ültettek. 1911-ben készítette el a budapesti Rieger Ottó orgonaépítő mester az új pneumatikus orgonát.
1922-ben került sor a hívek önkéntes adakozásából, az I. világháborúban elrekvirált harangok pótlására.
A legrégibb, (166 kg-os) 1783-ból való harangja kezdetben a haranglábon szólalt meg. A 42,2 m magas torony 1800-ban épült, a munka befejezését jelentő toronygomb elhelyezésére 1854. augusztus 13-án került sor. 1892-ben kapott új bádogborítást, óráját 2001-ben cserélték ki.
1982-ben épült fel a templom mögött Neuhauser László kecskeméti építész tervei alapján egy új imaház, amelyet dr. Káldy Zoltán püspök szentelt fel. Az imaház a gyülekezet kulturális programjainak is helyet ad.
1934-ben elkészült az egyházi és hitéleti célokra szolgáló evangélikus kultúrház és imaterem. 1966-ban került sor az új parókia építésére. 1987-ben rendezték a templomteret, 1992-ben ismét tatarozták a templomot, 1997-ben felújították a tetőzetét, 2000-ben az orgona generáloztatása valósult meg a hívek révén.
Az egyházi oktatásról
Az első evangélikus lelkészek tanítói feladatokat is elláttak.1784-ig hol evangélikus, hol református iskolamesterek végezték mindkét felekezet oktatási teendőit.
A XIX. század elejére jelentősen nőtt az iskolába járó gyerekek száma. Az 1835-36-ban épült kéttantermes iskola bejárata felett több mint száz éven át a következő felirat állt. „A felvilágosodása népnevelésnek emelé ágostai vall.ev. kis-hartai gyülekezet által Grőb Tamás és Grőb Gáspár kurátórok idejében.”
A két új tanteremben a fiú és a lánygyermekek elkülönítve, a fiúkat rendes-, a lányokat segédtanító oktatta.
A felújított és kibővített épület 2004-től a Hartai Művészeti Alapiskola otthona és a zenei hagyományok ápolása mellett a helyi bútorfestő népművészet oktatását is folytatja.
Az 1867-es kiegyezés után egyre inkább előtérbe került a magyar nyelv tannyelvvé terjesztésének kérdése.
A népességszám növekedéssel és a gazdasági stabilizációval együtt emelkedő oktatási igény miatt, 1872-ben, a lelkészlak kertjében építettek új, kéttantermes iskolát. Ez az ún. Szabó iskola.
A Pest megyei ágostai hitvallású evangélikus esperesség 1882-ik évi jelentéséből: „Kis-Hartán öröm és valóságos élvezet végighallgatni az évi vizsgálatot. Három jeles tanító versenyez az eredményért egymással.
A magyarosodás is kezd utat törni magának. „Kis-Hartán három tanító tanít 354 növedéket…”.
Az 1885-ös jegyzőkönyv is utal a magyar nyelv elterjedésének gondjaira. „Kis-Hartán a solti takarékpénztár a magyar nyelvben legtöbb haladást elért gyermekeknek 5 darab aranyat és könyveket rendelt osztani.”
Az 1889-es jegyzőkönyv a magyar nyelvoktatás előrehaladásáról a következőket állapította meg: „Kis –Hartán az első és második osztály vizsgái remekül sikerültek. A Miatyánknak magyar nyelven elmondása is sürgettetik, hasonlóan a számtanból legalább 50-ig , ill. 100-ig terjedő magyar nyelvi elsajátítása. A harmadik és negyedik osztálynak feltűnően talpraesett magyaros vizsgái vannak,…Meghagyatik felelősség terhe alatt, hogy a tanítás minden második napon magyar énekkel és imával kezdődjék meg, s ez a vizsgán bemutattassék.”
Rövid ideig (1907-1913) tanított a gyülekezetet iskolájában az első nő, református férjválasztását ugyanis nem tartotta a munkavégzéssel összeegyeztethetőnek az egyházi vezetés.
A háború éveiben az iskolát és a tanítói lakást kórházként használták, az önkéntes ápolónői teendőket a gyülekezet nőtagjai látták el. 1919-ben a vallás és közoktatásügyi miniszter körrendelete megerősítette az evangélikus iskola (népiskola) köztulajdonba vételét. 1945. szeptemberétől az általános iskola vette át minden gyermekre kötelezően kiterjesztett oktatást. Az 1955-től önálló Zeneiskola 1987-től folytatja a hartai zenei hagyományok gyűjtését és bemutatását. Mára a térség zenei életének központjaként a szomszédos Solt, Solt - Kissolt, Dunatetétlen és Géderlak zenei oktatását is ellátja.