Nemzetiségi Tájház: (Templom utca 62.)

Tárlatvezetés: Grőb Gyuláné  +36-30/8496326

Helytörténeti Gyűjteménye a híres hartai festett bútorokat és az európai német nyelvterületen is egyedinek számító népviseletet mutatja be. A festett-virágos bútorokat a betelepült német asztalosok készítették. A hartaiként ismert bútorstílus már az új hazában alakult ki a XIX. század elején. Gazdag helytörténeti anyagát a Rétfalvi Teofil tanár által 1953-ban  létrehozott iskolai gyűjtemény alapozta meg, amely 1967-ben került a község kezelésébe. A gyűjtemény bemutatására szolgáló tornácos népi lakóház a XIX-XX. század fordulóján épült. Hosszanti elrendezése hagyományos, több helyisége a jómódú gazda igényességére utal. Egyvonalban kialakított belső ajtói szinte egy belső folyosót képeznek, áttekintést biztosítva az épület minden helyiségén. Szabadkéményes konyhája eredeti állapotában látható. A népi textíliák a helyi szövés-és hímzéskultúrát mutatják be. Láthatjuk a hartai népviselet relikviáit, a különböző korosztályok szokásos öltözeteit, valamint gazdag főkötő és pártagyűjteményét.

A hartai festett bútorok sajátos darabjai a lovas formákkal díszített ágyvégek. Az ágyak első és hátsó lapja magas, a lapok szélén egymásnak háttal álló lófejek vannak faragva. A kevésbé módos megrendelőnek lófej helyett egy kis fanyúlvány készült.

Tárgyak és írásos dokumentumok elevenítik fel a népélet- és a községi igazgatás emlékeit. A kiállítási anyag tartalmazza a hagyományos kenderfeldolgozás munkafolyamatának és szövésének eszközeit. Az udvarban a temetőből begyűjtött sírjelekkel, sírkövekkel és fejfákkal, a fészerben a XX. század eleji földművelés gépi eszközeivel ismerkedhetünk.

 

Hartai-Felvidéki Emlékszoba és Gallé Tibor Emlékszoba: (Templom utca 52.)

Tárlatvezetés: Grőb Gyuláné  +36-30/8496326

A másik múzeumi épület az alig száz esztendeje épült sárga ’Robautéglás’ homlokzatú ún. Baum-ház.
Helységeinek gerendamennyezete megőrizte az 1848-as építési dátumot. A múzeumi termek az egykori parasztházak különböző funkciójú helyiségei. A berendezési tárgyak azok rendeltetésszerű használatához tartoztak. A „Tájházak a Közösségért” pályázati program keretében 2008. nyarán kezdődött el a Baum-ház első három helyiségének újrameszelése, a padlók lekenése, a villanyvezetékek felújítása. Nem várt nehézséget jelentett az, hogy az 1855-ben épült ház utcai homlokzati téglafala megdőlt. 2009. március 15. tiszteletére – a községi ünnepség rangjára emelt átadóünnepségre – az épület megújult. Nyílászárói eredeti hartai zöldben ragyognak.

                                 

Hartai-Felvidéki Emlékszoba

Az 1947-1948-as lakosságcserével Hartára a Csallóközből, Garam-mentéről, Gömör- és Pozsony megyékből 232 család érkezett. A kibocsátó felvidéki települések magyar neve a következő: Alsószeli, Csölösztő, Garammikola, Diószeg, Gútor, Garamlök, Losonc, Kispeszek, Nagyfödémes, Nagymácséd, Nagypeszek, Nyírágó, Máriakálma, Osgyány, Somorja, Tejfalu, Pádár, Taksony, Kisbalog, Nagybalog, Léva, Rimaszombat, Nagykálna és Nagysalló.

Az akkori tájházgondnok vezetésével elkezdődött a hartai felvidéki emlékanyag tudatos gyűjtése. Nyáron megkezdődött a Hartai-Felvidéki Szobába kerülő néprajzi anyag rendezése. A tárgyak összegyűjtése, tisztítása, rendszerezése Fröhlichné Somogyi Anna és Gottschall Péter érdeme. A munkába egyre több felvidékről elszármazott és törzsgyökeres hartai önkéntes kapcsolódott be. A program szakmai irányítója Kustár Rozália muzeológus (Viski Károly Múzeum) volt, aki elvégezte a tárgyak egyedi azonosítóval való ellátását, Gyarapodási naplóba vételét (közel 300 db új tárgy!). Szakmai konzultáns Kothencz Kelemen néprajzkutató (Türr István Múzeum) volt. Több tárgy – kiemelten a nagy szentképek – restaurálásra szorultak, a munkát Köhler Péter festőművész végezte el. Az előkerült dokumentumok és fényképek archiválásra kerültek, többet digitalizálás után kiállítottunk a történeti vonatkozásokat megidéző előtérben. A női viselet több darabját múzeumi babán mutatjuk be. A Hartai-Felvidéki Szoba ünnepélyes avatására Múzeumi est keretében 2009. március 13-án, majd a március 15-i ünnepi megemlékezés részeként 2009. március 14-én került sor.
 

Gallé Tibor Emlékszoba

Zsákovics Ferenc művészettörténész (Magyar Nemzeti Galéria) szakvéleménye alapján a pályázati támogatásnak köszönhetően 2008. őszén megvalósult Gallé Tibor hartai festőművész hagyatékában lévő képek újrakeretezése, savmentes paszpartuzása, eseti restaurálása (Köhler Péter festőművész által). A helyiség megfelelő világítástechnikával lett ellátva. A kiállításrendezés során az alkotások mellett Gallé Tibor családfája, szibériai fogságban íródott naplója és rajzai, személyes dokumentumai, kiállítási meghívói, ex librisei kerültek kiállításra.

A Gallé Tibor Emlékszobában az eddig több helyszínen őrzött alkotások végre egy helyen láthatók. Az érdeklődő közönség – falubeliek és a településre látogatók – átfogó képet kapnak Gallé életművéről. Az adományozók szándékának megfelelően meghatározó többségben vannak a hartai témájú, illetve a településhez szorosan kötődő alkotások, melyek művészettörténeti értékük mellett helytörténeti jelentőséggel is bírnak. A megnyitót a művész több leszármazottja is megtisztelte.

 
A HARTAI BÚTORKÉSZÍTÉS

A magukkal hozott mesterség szerint a betelepülő német asztalosok a festetlen bútorokat keményfából készítették, a székek támláit barokkosan formázták, a szekrények tetejére madarakat faragtak, az asztalba bevésték a készíttető házaspár nevének kezdőbetűit és a készítés évszámát.

A XIX. század végére jelent meg a hartaiak életmódjának és viseleti kultúrájának egyre több vonásában a szomszédos népcsoportok hatása. Átvették a református fejfakészítés szokását és kialakítottak egy a Sárközre jellemző, mégis sajátos helyi vonásokkal rendelkező bútorfestő stílust.

Az újabb, népis festésű színpompás, gazdag motívumkincsű festett hartai bútorok a XIX. század végétől készültek.

A hartai bútorok jellegzetes díszítő stílusa és egyéni színhasználata abból adódott, hogy a helyi asztalosmesterek a saját titkos receptjeik alapján készítették az alkalmazott festékeiket. Az egyéni mintákat az asszonyok, a maguk ízlésvilága és fantáziája alapján, szabad kézzel rajzolták és lúdtollba húzott macskaszőr ecsetekkel vitték fel a fára.
Általában egy központi elem dominált, kedvelt motívum a kör és a csillag. A szegélyt a vonalba rendezett négyzetek alkotják.
Mint a motívumkincs és a színek is mutatják, a népi bútorkészítés a magyar hazában fejlődött ki a XIX. században. A festés alapszíne kezdetben a barna volt, a kék szín használata a XX. században vált egyre gyakoribbá. Az alkalmazott minták: virágok-tulipán, levelek, cserép, amiből a virág kinő, madár, fogak, két diagoonálisan húzott vonallal 4 háromszögre osztott kis négyszög; hosszúkás, különböző irányban festett kockákra felosztott csík, kifli alakban faragott rátét. Eleinte csak a korábban faragott mintákat festették rá a bútorokra, a betét helyére. Az anyagi gyarapodással együtt terjedt ki a festett felület aránya, s végül a szekrény ill. a bútordarab minden része festést kapott.
A bútorok díszítése népies eredetű és megjelenítésű, ún. naiv virágmintákból állt. Főmotívumként korsóba, vagy kehelybe állított virágcsokor dominált, a kiegészítő elemek többnyire vonalas elrendezésű díszítések. A díszítést az asztalos felesége fejből és előrajzolás nélkül festette, a módosabb megrendelőknek sűrűbb mintákat, tömöttebb motívumokat alkalmaztak. Ezek motívumai és színei is megegyeztek a sárközi hagyományokéval.
A helytörténeti kiállítás anyagában megtalálható az evangélikus templom 1892-es felújítása idején, a szószékről kikerült két, fából készült szobor. A XVIII. Századi alkotások Mózes és Pál apostolok alakjában az Ó- és Újtestamentumot szimbolizálták. A szobrok feltehetőleg Németországban készültek.
 

Három hartai bútorfestő aktív, közülük Schneider Péterné 2010-ben megkapta a Népművészet Mestere Díjat, 2011-ben átvette a Magyar Kézműves Remek díjazottjai. Az ő általa készített bútorokkal rendezték be a felújítás után a nemzetiségi tájház első szobáját. Műhelyébe bárki ellátogathat. www.hartaifestettbutor.hu domainnev alatt honlapot üzemeltett és Festett tárgyak Hartai motívumok címmel foglalkoztató könyvet jelentetett meg. A Művészeti Alapiskolában felvállalta a bútorfestés oktatását.
 

                            

További bútorfestők:
Sebőkné Leitert Julianna
Mondáné Schettrer Klára http://mondaklara.hu

• Népszokások és hagyományok

Kisharta község német lakói elszigetelten őrizték magukkal hozott népi kultúrájukat, a szomszédos magyar és szláv nemzetiségekkel minimális érintkezést tartottak fenn. Külső befolyások nélkül, a magukkal hozott hagyományok és szokások szerint gazdálkodtak, élték mindennapjaikat és szoros családi kötelékben tartották összejöveteleiket. Más nemzetiségűek betelepülése ritkán, leginkább házasságkötés során fordult elő, de olyankor általában a jövevény vállalta az asszimilálódást.
Alapító szerepet játszottak a hartaiak a közeli német lakosú települések kialakításában. A házasságok révén előforduló visszaáramlás az ősi hagyományok és az evangélikus vallás szellemében történt. Mindez, egészen a XX. századig érintetlenül hagyta a népi életmódot.
A betelepülők a XX. századig csak német nyelven beszéltek, szórakozásaik alkalmával, a magukkal hozott dalokra és zenékre járták sajátos táncaikat. Szokásaikhoz tartozott, hogy a lányok az elemi iskola befejezése után ’nagylányok’ lettek, ennek látható jeleként megváltoztatták hajviseletüket, járhattak bálba, amelynek tánc-és viselkedéskultúráját is a szülői háztól sajátították el.
A század harmincas éveire a konzervatív beállítottságú hartaiak folklórjában és öltözködésében már fellelhetők voltak a szomszédos területeken élők szokásainak elemei.
Általában is hasonultak környezetük anyagi kultúrájához.
A II. világháború után áttelepült magyarok a saját zenekultúrájukkal gazdagították a hartai hagyományokat. A magyar férfiak gyakran alakítottak kisebb-nagyobb kórust és énekelték magukkal hozott dalaikat. Alkalmat nyújtottak erre a toll- és kukoricafosztások, a karácsony és más ünnepek, de egy-egy vasárnap délutáni összejövetel is. A község zeneértő férfiai a magukkal hozott hangszereket, a németek a fúvósokat, a magyarok a citerát szólaltatták meg.
A magyarok körében Hartán is tovább élt a népi színjátszás. Színjátszó csoportjuk hosszú időn át ébren tartotta a népköltészet- és a népmese elemeivel is átszőtt felvidéki hagyományokat.
A felvidéki magyarok honosították meg a futballjátékot. Ők szerettették meg a ’focit’ a faluval. A magyarok szilvesztert, míg a hartaiak újévet ünnepeltek.
A fiatalok igazi szórakozását a bálok szolgálták. A bál volt a párkapcsolatok bimbózásának a helye és a párválasztás alkalma. Az eladósorban lévő lányok számára az év legfontosabb, várva várt eseménye a farsang volt.
„Ha rövid a farsang, akkor a csúnya lányok is férjhez mentek, ha hosszú, akkor csak a szépek.” Vonták le a bölcs következtetést a hartai magyarok.
A magyar szokások szerint az esküvőket mindig farsang idején tartották. A régi hartaiaknál a lánykérések ősszel voltak, és a lakodalmakat októberben, keddi napokon tartották.

A magyarok szokáskultúrájához tartozott a gazdasági év közeli végét jelentő szüret befejezésének megünneplése. A falu ifjúsága díszes felvonulással és esti szüreti mulatsággal tett pontot a szőlőmunkák befejezésére. A hartaiak magyaros ruhában, magyaros szokások (bíró és csőszlegények) szerint bonyolították le a hangulatos hagyományőrző rendezvényt.
Szüret után kezdődött a fonóba járás. A lányok és asszonyok varrással, szövés-fonással töltötték a hosszú téli estéket.
A XX. század első felében a hartai életmódhoz kötődő, legnagyobb és legnépszerűbb helyi táncos rendezvény a Hajós bál volt, amelyen az év nagy részében távoli vizeken dolgozó hajóslegények is megforgathatták választottaikat.

• Népviselet a férfiaknál

  A betelepülők ruházatát, a hesseni öltözködési szokások jellegzetes darabjait a hartai férfiak közel egy emberöltőn át hordták. A kis-hartai évek kezdetén a saját szövésű vászonból készült nadrágot használták, az eredeti szűk szárral, amelyet a csizmába gyűrtek. A legjellegzetesebb hartai viselet a kék posztóból készített, varrott mintákkal, kék gombbal gazdagon díszített ujjasmellény, a ’smizljankl’.
  Hajukat zsírozva fogták hátra, háromszögletű kalapot, fekete posztóból való térdnadrágot, derékig érő szűk posztókabátot és mindezekhez, csizmát viseltek. A szomszédos Patajra és Soltra napszámba járó, illetve a vásárokat látogató férfiak gyorsan átvették a magyaros viseletet. A ruházkodásukban hamarosan észrevehető volt a vásárok kínálatának a hatása. A széles karimájú kalapokat felváltották a pataji kiskarimájúak, a XIX. században pedig a báránybőr sapkák. A vászonnadrágot a módosabbak a hideg téli napokon bőrnadrágra cserélték.

A bőgatya divatja a XX. században terjedt el. A kabátok formája is megváltozott, előbb a ’kosutkabát’, majd a zsinóros kabát volt divatban, a bőrnadrághoz derékig érő bőrkabát tartozott. Általános viseleti darab volt a mellény, kicsik, nagyok, fiatalok és öregek egyaránt használták. Cipők csak ritka alkalommal került a lábukra, a ráncos-szárú és a keményszárú csizmákat a lábfejre tekert kapcával hordták.
A férfiak a galléros, csípőig érő kabátjuk alatt bevarrott ujjú, állógalléros fehér vászoninget hordtak, a fehér bőszárú gatya elé kékfestőből készült berakott kötényt kötöttek és mindig kalapot viseltek.

• Női viselet

  A nők ritkán lépték át a falu határát, ezért külső hatások nélkül, változatlan formában tartották meg öltözködési kultúrájukat. A betelepülők a hesseni népviselet tartozékait a XX. század elejéig megőrizték. Ruházatuk alapszíne a fekete volt.
  Az ún. cviklis harisnya (’cviklstrimp’) már a XVIII. Század elején általánosan elterjedt volt Németországban. Gyász alkalmával sima feketét hordtak. A főkötő (Haube később Stilpr) olyan fontos kelléke volt a női viseletnek, hogy ’hartai asszony fejkötő nélkül a háza küszöbét sem lépte át’.
  A század elejétől bomlott fel az egységes hartai viselet, a pataji magyaros ruházatnak egyre több darabja került át a hartai lányok és asszonyok ruhatárába. Az eredeti német elemek mellé átvették a magyar parasztviseletből (paurisch) az inget, a harisnyát, majd a mennyasszonyi öltözetet és a fékető (fejkötő) formáját.
  A női ing kezdetben házi később bolti vászonból, a magukkal hozott németes minta alapján készült.
  A hartai nők ritkán jártak mellény nélkül. A testhez álló, elöl alacsony, hátul nyakig   érő ujjatlan felsőrész színe a fekete volt. Nyakukat mintegy 20 sor gyöngy ékesítette.
  A mellényre átlósan félbehajtott vállkendőt terítettek. A hétköznapokon használt kendő anyaga kasmír, az ünnepi kendőé selyem volt. A fekete színű anyag szegélyén kb. 15 cm-es sávban az életkortól függő színű, hímzett virágminta díszítette. A fiatalok fekete alapú piros vagy kék mintájú kendőt hordtak.
  A nyári rövid cipőszerű harisnyát (tutyi, kstrikt Suu) is fekete alapon színes posztóból készítették, vászonnal és gumival talpalták.
  A hartai lányok, asszonyok mindig hosszú, bokáig érő szoknyát hordtak, alatta alsószoknyát viseltek. Elé kezdetben fehér, később fekete (esetleg apró mintás) pliszírozott kötényt tettek. A kötény alatt sima volt a szoknyarész. Az ünnepi- és a gyászos-, többnyire posztóból készült szoknya régebben nagy hosszú, később aprórakásokkal, 7 soron ráncolva-, alapszíne is fekete volt. A fiatal nők ruházatában több volt a piros szín.
  A szoknya anyaga virágmintákkal és szegéllyel díszített kasmír (kázsmér) anyagú volt. Az ünneplő szoknyákat nem varrták össze, néhány gomb zárta el.
  A magyarok általában színes anyagú, rövid szoknyát hordtak, csak a gyász színe volt a fekete. A mennyasszonyi ruha is rövid volt, a galántaiaknál krémszínű. Az ünnepi viselet brokátból készült. A fejkötők használata a magyar nők körében is általános volt, olyan brokátból készült, mint a ruha. Csizmát még a menyasszony is hordott.
  A harisnyákat a hartai nők mindig maguk készítették, a pataji vásárban látott tarka mintákat is beleszőtték. A női harisnyaviselet is tarka volt, fekete alapra piros, kék és zöld mintákat kötöttek. A harisnya térdig ért.           

    Gasztronómia - Hartai Kolbász

            A gasztronómiai különlegességek, egyedi ételek is jellemzőek Hartára.
            Ezekről is készült műsor az Ízőrzők sorozatban.
           2015-től kolbászfesztivált rendeznek a községben.