Sóderbányászás közben számos ősi csontlelet – őstulok-, szarvas- és mamutcsont – került elő a Dunából. Régészeti leletanyagok sokasága bizonyítja, hogy az erekkel, fokokkal, időszakos vízjárásokkal szabdalt, termékeny öntéstalajú árvízmentes hátak, partok az emberi megtelepülésre kiválóan alkalmasak voltak. A környéken mintegy 7000 évvel ezelőtt telepedtek meg az első földművelők (Harta-Gátőrház). A hartai határ sűrűn lakott volt a bronzkorban, annak is főleg középső szakaszában. Terepbejárásokból több helyről ismerünk leleteket (a Helytörténeti Gyűjteményben is van néhány urnasíros temetkezésből származó edény).

A dunai Limes korában itt megtelepedő szarmaták gazdag emlékanyagot hagytak maguk után. Az alföldi nomád nép élénk kapcsolatban állt a Duna túlsó oldalán, Pannóniában és az ellenerődökben állomásozó rómaiakkal. Erre római pénzek, ékszerek (fibulák) és luxuskerámia (ún. terra sigillata) utalnak. Településük részletét Szülei Lyuk, Weierhivl, Gátőrház lelőhelyekről ismerjük, temetőjük részlete (18 sír) az elkerülő út építésekor a Külső Tuskóföld lelőhelyen került elő. A tájház udvarán is látható néhány római kori faragott kő, melyeket későbbi korok falu- és templomépítéseinél használtak fel. A Gyűjtemény része néhány római tégla is, melyek egyike bélyegzője alapján a 4. század elején, Maxentius császár idején készült.

A későbbi korokból is számos lelet került elő, melyeket a 2002-ben kezdődő ásatások óta a kalocsai Viski Károly Múzeum őriz. A honfoglalás előtt avarok lakták ezt a területet. A kalocsai múzeumban került nyilvántartásba a Freifelten feltárt 8-9. századi avar település és a régió egyik leggazdagabb honfoglalás-kori síregyüttese; továbbá Árpád-kori települések leletei a Gátőrház, a Freifelt és a Weierhivl határrészekből.

Az Árpád-házi királyok idején Fejér megye solti járásához tartozott az akkori település.

Hartára vonatkozó legrégebbi írásbeli említés egy 1289 évből való adománylevélben olvasható. 1409-ben Egyházasharta, 1455-ben Nagy-Harta néven említik az oklevelek, ekkor Mikolai Mihály és Bálint birtoka.

Számos írásos adat is utal a környék sűrű Árpád-kori és későközépkori településhálózatára. A lakott helyként leírt Harta közeli települések: Szüle, Ölle, Vejte, Bojár, Tetétlen, Akasztó, Mikla, Szentkirály, Szelid, Pataj, Ordas, Madocsa és Bölcske.

A török uralom alatt 1573-ban a település, mint a Székesfehérvári vár tartozéka, még adóköteles volt, az 1686-os összeíráskor már szétdúlt, sivár helységként említik, az elnéptelenedett települések között szerepel.

Az elszikesedett, mocsaras terület benépesítésére a XVIII. század elején
– 1723-24 között az akkori földesúr, gróf Ráday Pál Hessenből, Pfalzból, később Württenbergből és Speyerből bevándorolt ágostai evangélikus és református vallású németeket telepített le birtokán.
/Ráday Pál és az első telepesek közötti szerződés 1724. június 9-én kelt./
E tényből adódik a község német-nemzetiségi eredete.  A község gyors fejlődése a Ráday családnak – Ráday Pálnak és feleségének Kajali Klárának – volt köszönhető. Harta akkori életére vonatkozó legtöbb adat a Ráday levéltárban található.   

A német betelepülők földműveléshez jól értő, a kendertermesztésben és feldolgozásban járatos parasztok és kézművesek voltak. 1877-ben ezt jegyezte fel Galgóczy Károly: „Kis-Harta, igen csinos német-magyar község…A község maga lapályos sík helyen, rendes négyszeg alakzattal épült. Széles egyenes főutszái hosszan nyúlnak délnyugatról északkeletre, s kétoldalt fasorokkal kiültetvék: a házsorokból hosszan lenyúló kertközök, szabályos keresztutszákkal szelvék.” (Galgóczy 1877).... „A nép szorgalma azonban nemcsupán az állattenyésztésre és földművelésre szorítkozik: hanem itt iparnak is szép fejlettsége van. Számos különféle kézműves lakja a községet: kovács, lakatos, kerékgyártó, kádár, festő, kalapos, csizmadia, cipész, szabó, stb. különösen sok a takács, esztergályos és asztalos: a Dunán számos hajómalom. – azután több gazdának ugyanott vontatós hajója is van, melyet helybéli hajóácsok szoktak építeni (Galgóczy 1877)”.

Az evangélikus anyakönyveket 1733 óta vezették, a felekezet 1759-ben építette első imaházát, 1798-ban épület fel a templomuk. A reformátusok 1835-38 között klasszicista stílusban építettek templomot.
A hartai római katolikus vallásúakról 1923-ig a dunapataji plébánia anyakönyveiben található bejegyzés. Az egyházközség templomát 1943 pünkösd másnapján szentelték fel és 1945 augusztusától önálló lelkészség lett.
A községet sokszor sújtotta árvíz. 1852-ben a tűzvész majdnem teljesen elpusztította. A tűzvész után alakult ki a község rendezett képe. 

              

A XIX. század végén gróf Teleki József, az MTA, a kalocsai érsekség, Bauer Rudolf, a Magyar Királyi Kincstár, Boronkay György és Darányi Kálmán voltak Hartán birtokosok.
A községhez tartozott Dunatetétlen puszta, Érsekiharta puszta, valamint a XVI. században még önálló településként szereplő Hartai-mikla és Hartai bojár puszták, végül a Dunapataji községtől 1909-ben és 1913-ban átcsatolt Vejte és Pataji bojár puszták.
 

A Duna nemcsak veszélyt jelentett a lakosság számára, hanem sokaknak biztosított megélhetést. A századfordulót követően kb. 140 hartai hajós állt alkalmazásban osztrák és magyar hajózási társaságoknál. Öt vízimalom is működött itt a század első felében.

A II. világháború után az 1947-48-as évek jelentős változásokat hoztak a falu lakosainak életében. Államközi egyezmény alapján 287 hartai német család kitelepítésére, a Felvidékről és a Délvidékről 243 magyar család betelepítésére került sor.
 

A szövetkezetek 1949 őszétől működtek Hartán. Egyesüléssel 1975-ben két tsz maradt, a Lenin és az Erdei Ferenc Tsz. A rendszerváltás után ezek Agro-Harta és Erdei Ferenc néven tovább működtek, jelenleg gazdasági társaságokként működnek növénytermesztő profillal.
Legfontosabb növények a búza, kukorica, napraforgó, a háztáji művelésben a vöröshagyma és a fűszerpaprika. Jelentős az állattenyésztés is: sertés, szarvasmarha, csirke, juh. 1963-tól működött a Solt-Harta és Vidéke Áfész. Takarékszövetkezet 1957-ben alakult. 1947-ben önálló község lett Dunatetétlen.

       

HARTÁRÓL ÍRTÁK:

• Gallé Tibor válogatásában és összeállításában Adalékok Harta történetéhez - 1983.Népszava Lap és Könyvkiadó
• Boross Marietta: A Hartai festett bútorok /Bemahlte Bauernböbel von Hartau/ 1982. Tankönyvkiadó Budapest
• Fél Edit: Harta néprajza Néprajzi füzetek 2. Budapest 1935.
• Ruházkodás Hartán Népünk és Nyelvünk VI. 1934.
• A hartai bútor Cummania X. 375/1987.
• Harta /...és hartaiak mondják kétezer küszöbén.../
• Dr. Feketéné Kordé Katalin: Harta /Hartau/ 2005. Via Tours Kiadói Kft. Kecskemét